Miután elvitték Csanit az osztályra, apát meg nemes egyszerűséggel kirakták, - mert, hogy járványszezon közepét éltük-, egyedül maradtam a szülőszobán megfigyelésen. Ezen címszó alatt 2 teljes órát néztem a csempéket, mert, hogy aludni nem tudtam, annyira izgatott és boldog voltam. Itt jegyezném meg, hogy baromira rondák a szekszárdi kórházban a csempék.  Azt hiszem szinte mindenhol, tilos szülés közben inni, ezért a szám már cserepes is volt jócskán mire végeztünk; így amikor már szabadott innom, lehúztam 2*1,5 liter ásványvizet. Pedig nem vagyok az a sokat ívós… Aztán jött a szülésznő, aki amúgy végig nagyon kedves volt és megkérdezte milyen szobába szeretnék menni, én meg gondolkodás nélkül rávágtam, hogy baba-mama.

Szépen átcuccoltak egy otthonos szobácskába, ami az otthonos jelzőt inkább a méretei és nem a berendezése miatt érdemelt ki, lévén hogy a két ágy mellett a két gyerek kalitka nem fért el.  Sajnáltam is szegény szülésznőt, amikor a csomagjaim utánam hozta (önzetlenül, csupán segítőkészségből), mert nem fért el semmi, a kupac  meg csak nőtt.  Nézett is rám, hogy minek hoztam ennyi felesleges dolgot.  Mondtam is neki, hogy én eredetileg nem szülni jöttem be, hanem egy szinttel feljebb kellett volna két hetet kibekkelnem még szülés előtt, oda meg kellett az olyan luxus, mint olvasnivaló, zene stb…

Végül is minden jól is alakult, addig, amíg le nem szálltam az ágyról. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nincs erőm mozogni. Csak hát, már kopogtatott az a 3 liter folyadék, amit előtte megittam… Szerencsére közel volt a vizesblokk, meg a közelmúltban fel is lett újítva, bár azért nem mertem csupaszbőrrel ráülni az ülőkére.

A szinten a nővérkék néha benéztek, de nem nagyon beszéltek vagy kérdeztek.  Szerintem úgy gondolták, hogy a falakra kiragasztott információs cetliket majd mindenki jól elolvassa. Nekem szerencsém volt, egyrészt mert tudok olvasni, másrészt mert a szobatársam a 3ik gyerkőcével már nagyon tapasztalt volt. Ő tanított meg mindenre, amit ott az anyukáknak kell csinálni. Ezer hála érte! Együtt fürdettünk, ő mutatta meg, hogy kell használni a régi kenyérmérleget, és a szoptatási praktikáit is megosztotta velem.  Nem azt mondom, hogy gonoszak a nővérkék, csak sajnos kevesen vannak sok munkára és nincs idejük úgy általában, azon a hétvégén meg pláne, mert a sok Valentin napon megszületni kívánó, vagy csak egyszerűen front érzékeny bba telítette a kapacitást. Meg mint kiderült mi a periférián voltunk, az a szoba valahogy mindig kimaradt mindenből. 

Na mindegy, a lényeg, hogy el tudtam látni a babám, aki olyan édesen aludt, hogy öröm volt nézni. (Néha vissza is sírom ezeket az alvásokat, főleg mostanában, hogy fogzik.) A nagy idillbe csak két apró dolog rondított bele, az egyik, hogy valamiért becsipásodott a gyerkőc, amit én jeleztem is a nővérkének. Gondoltam csak csinálnak valamit, vagy szólnak, hogy én mit tegyek. Hát nem szóltak, csak másnap, amikor már a gyerek átment kiscicába, - mert nem tudta kinyitni a szemét, lévén az összeragadt a csipától-, akkor kaptam meg, hogy: Anyuka ez a gyerek csipás!  Fájt a hangnem, mert az anyuka megszólítás egyenértékű volt a” hibbant tyúk, hozzád beszélek”-kel, megtoldva egy kis „de trehány vagy, hogy ezt nem vetted észre” felhanggal. Végül is kaptam desztillált vizet, szemcseppet, meg egy rövid útmutatást, oszt hajrá…

Csani érett baba volt, jó sok hosszú körömmel… és ebben a kórházban, mint kiderül tilos körmöt vágni legalább két hétig. Amit nem tudom mire jó azóta se, ám legyen, de akkor is ki kellett találni valami megoldást, mert az a kis angyalpofi tiszta vörös lett a karomlásoktól. Érdekes módon mindig akkor, amikor bevittem az osztályra, szerintem hiányoztam neki, a biztonság, a szeretet; mert amikor velem volt nem bántotta magát. Ja, igen, miután jól elbeszélgettem a szobatársammal, megfogadtam a tanácsát és éjjel 2*3 órára hagytam, hogy a gyerkőcöt elvegyék tőlem, hogy mélyen tudjak aludni és regenerálódni. Kövezzen meg, aki akar, de akármilyen amazon génjeim is vannak, szükségem volt arra a kis időre éjjel.

Visszatérve a körmökre, kértem a nővérkéket, hogy adjanak már egy kesztyűt a közösből, hogy ne legyen véres a gyerek arca, ezt napi 5ször megígérték, aztán valahogy mindig elmaradt. Gondoltam nem várok tovább, megoldom a problémát és jobb híján bezokniztam a kis kezeket, elég furin nézett ki, de használt! Mindenkinek ajánlom a zoknit! Érdemes több pár gyerek zoknit bevinni, külön a lábra is rugi alá a komfort érzet miatt és párat tartalékba a kézre, ha nagy a körme… Szekszárdon lehetőség van arra, hogy bevigyél ruhát neki és abba öltöztesd. Én ezt ajánlom, mert az osztályon lévő ruhák nagyon rossz állapotban vannak: lukasak, hiányzik a gomb stb. Meg mókás, amikor a kisfickók rózsaszínben pompáznak, mert elfogyott a fiús ruha…

Amikor azt hiszed, hogy túl vagy mindenen és már gondozod a gyereked, meg örülsz, hogy zuhanyoztál; akkor jelenik meg a szoptatós nővérke és elkezdi nézni, hogy van-e tejed, meg hogy jól szoptatsz-e. Onnantól megkezdődik a körforgás: peluscsere, mérsz, etetsz (vagy legalább is próbálkozol vele), megint mérsz, majd leteszed a Babót aludni.  És akkor előveszed a fejőgépet, -a sajátot!-, és neki állsz kínlódni, egészen addig, amíg nem jön a következő etetés.  Azért szólok, hogy saját, mert egyrészt nem műkszik egy csomó fejőgép, vagy ha igen csak bizonyos időszakonként kapcsolják be központilag; másrészt meg olyan bitang erős a szívókája, hogy nagyobb kárt teszel vele ha használod, mint ha nem. Nekem az ügyeletes nővér is megmondta, hogy inkább kézzel próbálkozzak, mint azzal a géppel.

A dokimról még annyit, hogy minden nap bejött és megnézett. Kérdezett, kedves volt. Megbeszéltük a 6 hetes rutin ellenőrzést is.  A szinten éppen dolgozó vagy ügyeletes orvos is minden nap jött, és mosolyogva kiutalta az oxytocin szurikat. Ezeket utáltam, és szerencsétlenségemre gyakorló nővérkék és ápolók adták be. Hát hadd ne mondjam, hogy élmény egy 20 éves fiatal srácnak pelusos bugyiban pucsítani! Amúgy azok a bugyik, amikbe beépítik a betétet nagyon jók és kényelmesek, bár rondák, mint a bűn.

Ennél csak az jobb, amikor sorban állsz fertőtlenítő mosásért, ez abból áll, hogy leöntenek altájon fertőtlenítővel, azzal a lilással, majd jól bepúderoznak. Érzésre jó, csak nem mindegy ki csinálja, vagy nézi… Bár szegény ápoló gyereket is sajnáltam, mert a naivja azt hitte, azért van elfüggönyözve a vizsgáló, hogy ő bemenjen és a függöny mögött inkognitóban, diszkréten megreggelizzen. De jó gyorsan kijött és kicsúszott a száján egy „hű bameg”… szerintem akkor értette meg, hogy mi miért állunk sorba…

A kórházi ételről csak annyit, hogy kifinomult ízlésem van (magyarán finnyás vagyok), és tudtam, hogy úgyse fog ízleni a menü, de egy-két fogáson még így is kiakadtam. A konyhafőnöknek vagy élelmezésvezetőnek lenne pár kívánságom, példul egyen ő közvetlenül szülés után puffasztó zöldségekből készült levest és főzeléket egy étkezésre… Tudom, hogy nincs pénz az egészségügyben, de az empátia ingyért van, nem?

A szülészeteken elég gyorsan elrendelik a karantént, de természetesen ez jogos, mert fő az elővigyázatosság. Viszont a törvény feljogosítja anyukát, hogy választhat babamama szobát, az pedig apukát, hogy bejöhet fürdetni. Így apa második naptól zöld maszkban fürdethetett.

Pár napot voltam csak az osztályon, de nagyon vártam a hazaútat. Mivel teltház volt, igyekeztek jó gyorsan kiszórni a jónépet. Amelyik kisbaba jól evett, és nem sárgult be, az mehetett is haza. Így történt, hogy a kedves szobatársam, aki szintén vasárnap szült kedden már ment is haza. Majd megszakadt a szívem, hiszen én is mentem már volna…

A szinten zajlik az élet, házal egy fényképész (egyrészt horribilis összegeket kér el egy képért, másrészt karantén alatt is bejutott), be lehet gyűjteni pár termékmintás csomagot, és a sima szobás anyukák is jönnek trécselni… Külön jó, hogy a kórház intézi az anyakönyviket, bár érdemes oda figyelni, mert volt olyan Emese, aki elsőre fiúként lett lepapírozva…

Mint utólag kiderült, hétfőn már nagy helyhiány volt az akkut szobában és egy 2 napja császározott csajt pateroltak le hozzám új szobatársnak. Ezen a ponton váltam alsósból felső tagozatossá; kicsomagoltam a cókmókját, elmagyaráztam mi hol van. Megpróbáltam visszaadni az a kedvességet és tudást, amit én kaptam.  Ahogy elnéztem, rájöttem, hogy mégse olyan jó buli ez a császár, azóta is mindenkit lebeszélek róla, aki erre vágyna. Szegény nagyon kiszolgáltatott helyzetben volt.  Menni is csak segítséggel és görnyedten tudott, és erre kapta a szenna teát… Szerencséje volt, elért a wcre, volt, aki nem. És még valami elrettentésnek: a nővérkének a szenna tea segítségével előállított terméket mindenképp látnia kell…

Csütörtökön végre nekem is megígérte egy nővérke, hogy ha minden jól megy, vizit után mehetünk. Persze, hogy késett a gyerekorvos. Aztán gyors papírrendezés és már ott sem voltunk, vagyis siettünk volna, csakhogy a törvény apukának karantén alatt csak a fürdetést engedélyezi, a pakolásban és cipekedésben nem segíthetnek. Nem ártana ezen a szabályozáson elgondolkodni… Nagy nehezen felöltöztem, és lepakoltunk, a férjem végül is feljött és ő vitte le a nehéz dolgokat. A kocsi befűtve várt minket és egész hazáig úgy vezetett, mintha hímes tojásokon menne… és ez a hatos útviszonyait ismerve nem semmi!

Pár jótanács:

Szekszárdon van szülés felkészítő és plusz előadás az újszülött osztályról, érdemes elmenni rá, körülbelül tudni fogod mi vár rád és mik egyedi szokások. Ha szerencséd van üres a szülőszoba és ott is körbevezetnek.

Mellszívó, gyerekzokni és gyerekruha legyen saját és vigyél pelust is, mert csak napi 2 db jár.

Ellenőrizz le minden hivatalos papírt!

Mindig legyen valaki, aki hoz be kaját!